2015. október 5., hétfő

2015. október 3., szombat

Meshuggah riff miatt vetette magát partra egy bálna


A pórul járt tengeri emlős tájékozódását valószínűleg a 8 húros gitárok alsó frekvenciatartománya zavarhatta meg, ami miatt végül az Egyesült Államok partvidékén kötött ki balszerencsés módon.

2015. október 1., csütörtök

Kínában már kapható az új Tool album


Igaz Taal néven, és most akcióban adják olcsóbban, ha Adodas cipővel együtt vásárolod.

Paksi Endrét kiáltotta ki a Megváltónak egy amerikai szekta



A Church Of The Iron Heart nevű kisegyház vezetője egy látomásra hivatkozott, melyben a népszerű énekes égő csipkebokor képében énekelte el a Rock Katonáit. Ezen okból kifolyólag kétség sem férhet hozzá, hogy Paksi Endre nem más, mint a Megváltó jelenkori megtestesülése.

Botrány! Józanon látták Nagy Ferót!!!


Állítólag nem ez volt az első eset. A nemzet csótányát egy vegyesboltban látták reggel kenyeret vásárolni, és jól láthatóan nem volt alkoholos befolyásoltság állapotában. Mindezt megerősítette egy a névtelenségbe burkolózó olvasónk, a Józsi.

Megtalálták a rák ellenszerét


Brit tudósok már régóta dolgoztak a probléma megoldásán, de most végre sikerült áttörést elérniük.

Feloszlott Leander


Értesüléseink szerint egy mutáns tinilány fertőzte meg a népszerű énekest zombivírussal. Oszló teste azóta ismeretlen helyen vánszorog, áldozatokról eddig nem érkeztek jelentések.

A Plutón ad koncertet a Tankcsapda

A New Horizons szonda által nemrégiben lefényképezett törpebolygóra készülnek Lukácsék.

2015. szeptember 30., szerda

Immortal videókkal ösztönzi szaporodásra pandáit egy kínai állatkert


Az ápolók szerint azért döntöttek a legendás norvég black metal csapat videói mellett, mivel meglehetősen nagy a hasonlóság a zenészek sminkje, és az állatok szőre között.

Megnyitotta kapuit a Vasbót

Kinyitottunk. Még mielőtt bárki magára venné: a blog egyetlen célja a szórakoztatás, a maga blőd, Hírcsárda-szagú módján. Bármilyen egyezés a valósággal csakis az alkoholos befolyásoltság műve lehet, vagy a gyíkembereké. Az írás folyamata alatt egyetlen állatnak sem esett bántódása. Remélem szent a béke, és mindenki remekül fog szórakozni a továbbiakban. Kellemes olvasást, Endre legyen veletek!

Üdv: Acélmáj