2015. december 9., szerda

Rekord példányszámban kelt el az új Road lemez Észak-Koreában


A kommunista ázsiai ország békére törekedne a Nyugattal, és ennek keretén belül nyitott a mocskos imperialista kutyák Magyarország felé. A 80-as években a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság jó kapcsolatokat ápolt a Magyar Népköztársasággal, ezért esett hazánkra Kim Dzsong Un rezsimjének választása.

Első körben több rakománnyi könnyűzenei CD-t küldött a magyar kormány Észak-Koreába, melyek közül a Road zenekar nemrégiben megjelent "M.A.T.T." című lemeze hamar belopta magát a helyiek vörös szívébe. "Ez egyszerűen csodálatos! Egy havi rizs-fejadagomba került az album, de az egész család imádja! CD-lejátszót ugyan még nem kapni, de attól még nagy kedvencünk lett a Road", nyilatkozta lapunknak egy helyi lakos.



A Road olyannyira sikeres lett, hogy a Kedves Vezető egy, a zenekar imitátoraiból álló csapatot is összeverbuvált, akik playbackről mutatták be a korongot a phenjani stadionban, 5.000 néző, illetve 45.000 munkásőr előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése