2018. június 28., csütörtök

Vegán kannásbor is kapható lesz az idei Rockmaratonon


Kiszivárgott információk alapján állítja lapunk, hogy az idén sokkal környezettudatosabb lesz hazánk egyik legnépszerűbb fesztiválja, tudtuk meg egy állatvédő Ossian rajongótól.

"Az új évezred szele végre elérte a rockerek szívét is", nyilatkozta lapunknak a meg nem jelölt forrás. "Bizton állíthatom, hogy az idei Rockmaraton miatt egyetlen állatnak sem esett bántódása!", folytatta.

A tervek szerint a fesztiválon főleg a legújabb, vegán Koccintós lesz majd kapható, de a bort nem preferálók választhatnak helyette kézműves Rocky Cellart, vagy gluténmentes császárkörte likőrt, amit akár kérhetnek Steiner Kristóf deluxe menüben is, csicseriborsó lángossal.



Noha a rendezvény vezetősége mindent megtesz az állati jogok védelmében, úgy tudjuk a Greenpeace és a PETA már tiltakozását fejezte ki a fesztivál területén nagy számban előforduló rókák miatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése